Milimári

A közösségi terek talán egyik legsűrűbbje, az érzékeket számtalan perspektívából megszólító eseménye a piac. Piaca minden valamire való városnak volt és van. A piac napja a találkozásoké, az ingereké és a reményé, hogy egy hétre megint lesz mit, lesz miből. A hetivásárok és piacterek szervezték hosszú időkön keresztül a világi életet. 

Városunk észak-dél és kelet-nyugati útvonalak metszetében létrejött központja vált a helyi, környéki és határokon túli vásározók által időszakosan belakott piactérré. A mai Széchenyi tér (eredetileg Négycsatornya utca) szombatonként telt meg lüktető élettel, artériáin áramlott a megye kézműves- és élelmiszer-portékáinak aktuális kínálata. A tér meghatározott részein lehetett húsárut, vasárut, zöldséget-gyümölcsöt stb kapni.

A Széchenyi tér kis öblében, a mai Jókai téren ("Kis Piatz") volt tanyájuk a tejárusoknak. Túrót, sajtot, tejszínt onnan lehetett beszerezni. A tejeskocsik mögött álló termetes, óbégató sváb asszonyságok voltak a milimárik. A tejes kofák szombat hajnalban tanyát vertek a kis téren, holott eredetileg a napi házhoz szállítást végezték zörgő kocsijukkal, tomporukat billegetve. Nevüket a Pest környéki sváb tájszólás alkotta, alakjukat egy fővárosi szobor is őrzi.

Pécsett még ma is fontos vonzópont a vásár, és éppoly kihagyhatatlan a szombat reggeli vásárcsarnok-túra sem. Ajánlott egyszer felkeresni a csarnok tejes-"ketrecét", ahol a "milimári" egyeduralkodóként méri az ízletes,  vélhetően még részben házi készítésű tejtermékeket.